tudat kategória bejegyzései

Két régi kép – néhány gondolat a kreativitásról

Az iparművészeti középiskolás múltam…hát, hogy is mondjam, most elég váratlanul tért vissza az életembe. Nem csak azért, mert kreatív hobby részleget indítottunk itt a Zöld Malomnál, és elkezdett motoszkálni a fejemben a festés gondolata, hanem előkerült egy régi iskolatársam is, aki ím már az én tanítványom lesz, ugyanis angolt is tanítok. 🙂
Ahogy én sem, ez a hölgy sem a kaposvári Iparművészeti Szakközépiskolában szerzett tudásával keresi meg a napi betevőt, mégis meglepő, hogy hogyan köszön vissza a múlt, és hogyan hasznosíthatja az ember az egykor feleslegesnek vélt ismereteket. Hamar kiderül, hogy tulajdonképpen olyan, hogy felesleges tudás, nem létezik.

A közel 10 évvel ezelőtti időszakomra tényleg azt tudom mondani, hogy “fiatalság, bolondság”:) Nem tartoztam a jó tanulók közé és túl fiatal voltam, hogy tudjam, mit is szeretnék kezdeni az életemmel valójában. Így aztán be kellett látnom, hogy noha szeretek rajzolni, festeni, az iparművészet nem az én utam. Volt bennem némi csalódás saját tehetségemben és szorgalmamban, de aztán szép lassan – biztosan megtaláltam a számomra járható utat. Ez nem azt jelenti, hogy már nem keresgélek, de már azt legalább tudom, merre keressek. Amikor írtam az új kreatív hobby termékcsaládunkat bemutató posztot, utaltam két szerzőre, akiknek a könyvei nagy hatással voltak rám. Maximálisan egyetértek Matthew Fox és Clarissa Pinkola Estesszel abban, hogy az ember életében szükség van az alkotásra. Elgondolkodtam azon, hogy az én életemben vajon milyen szerepe van? Talán le kellene vetni a magamban érzett egykori csalódás érzését és csak a szórakozási és  a saját lelki békém érdekében újra rajzolgatni, festegetni. Hiszen ki tudja milyen kapukat nyitna meg bennem? Ahogy előrehaladok a korban, úgy egyre inkább azt látom, hogy az ember, ha megnyit egy kaput, kellemesen meglepődhet, hogy mi jön be rajta. Nem véletlenül említettem az elején a nyelvtanítást. Az is egy kapu volt, amelyet meg kellett nyitnom és nagyon sokáig tartott, amíg sikerült, de a nyelvet tanulni vágyó diákokon kívül sokkal több hozadéka volt az életemben. Nagyon sokáig ódzkodtam attól, hogy tanítsak és legfőképpen attól, hogy gyerekekkel foglalkozzak. Aztán egyik diák után vállaltam a másikat végül már gyermekek tanítását is, pedig korábban határozottan elzárkóztam attól hogy én gyerekekkel foglalkozzak… Mégis ma már örömmel oktatgatom őket is. 🙂
Amit mindebből ki szeretnék hozni, az az, hogy egy egyszerű változtatással átléptem a kifogások, magam szabta korlátok világából az “ezt én is meg tudom csinálni” , azaz a lehetőségek világába.
Ma már sokkal inkább látom a lehetőségeket, mint az akadályokat. És ez a kreativitás lényege, nem csak azt látjuk ami van, vagy éppen nincs, de azt, ami lehetne, és van hozzá kedvünk, találékonyságunk és akaratunk, hogy tegyünk érte, hogy legyen. Ki tudja, mi álldogál az ajtó előtt arra várva, hogy beengedjem?:)


Önarckép, avagy ilyennek láttam magam 19 évesen

 

Reklámok
Címke , ,

Félni szeretünk-e? – Szerelmetes rémségeim

Nem kapcsolódik túl szorosan az itt boncolgatott témakörökhöz, de talán a „tudat” témakörhöz azért besorolható. Megint kicsit személyes témából indul a poszt (ilyen úgyis nagyon régen volt már). Amikor elkezdtem írni ezt a blogot kb akkor kezdtem el feldolgozni többek közt a hipnoterápia segítségével a szorongásos betegségemet és depressziómat. Az irracionális félelem elég makacs dolog tud lenni, de hiszek benne, hogy a megfelelő terápiával (és életvitel változtatással) egyszer csak elkezd „leválni az ember agyáról s lelkéről” ez a szorongás burok.

Ahogy ez nálam elkezdődött úgy kezdtem el vonzódni a szellemtörténetekhez, creepypastákhoz és bizony még egy-egy horrorfilmet is megnézek már (kizárólag egyedül, mert van, amikor kisgyerek módjára eltakarom a szemem és ezt nem kell senkinek sem látnia:D).

Vajon mi történt? Ott az agyamban…Helyettesítem valamivel az állandó egzisztenciális szorongást, felváltottam valami ártatlanabbal, meseszerűbbel a halálfélelmet, amivel hosszú hónapokig küzdöttem. Vagy csak erősebb vagyok és be tudom fogadni azokat a spirituális, misztikus dolgokat, amiket eddig nem tudtam. Pedig azt hiszem mindig érdekelt a dolog, sőt, nekem is van egy-két rémem, bár ezeket én inkább rossz energiáknak tudom be, mint igazi „szellemeknek.” Érdekes például, hogy az a ház, ahol gyerekkoromban láttam néhány furcsa dolgot, visszatérő helyszín álmaimban és a hiptonterápiás „merülések” során is. Egy kifejezetten feszült és boldogtalan időszaka volt a családunk életének és akkor láttam olyat, hogy az ajtó (kilincsre zárt!) kinyílt magától, mintha kopogást hallottam volna este az ablakon és egyszer egy fényes alakot láttam közelíteni felém a sötétben és még a lépteit is hallottam. Még így is szkeptikus vagyok, meg a terapeutám is mondta, hogy az emlékezet furcsa dolog ám. Ezek a dolgok lehetnek simán csak „képei” az akkori lelki feszültségnek Na, de azért sztorinak jó, nem? Még egy olyan időszak volt amikor úgy éreztem, hogy természetfeletti jelenségeknek vagyok atanúja és az is azon a nyáron volt gimis koromban, amikor a javában zajlott a szüleim igencsak csúnya válása. Tehát tényleg hiszem, hogy a furcsa jelenségeket a rossz energiák okozták. (Vagy egyszerűen nagyon eldurvult azokban az időszakokban az a mentális betegség, amire végre kaptam segítséget az elmúlt években.) Bármi is álljona dolog mögött elég izgalmas a téma, ha természetfeletti erőkről van szó, ha arról, hogy tudatalattink így alakítja a személyes valóságunkat.

Minden esetre, ha valaki kellemesen akar borzongani, tudok ajánlani néhány oldalt:

Ez Louise Hung rovata a xojane.com-on. Azért is érdekes, mert a szerző rémtörténetei elválaszthatatlanok családi és kulturális örökségétől. Ahogy írja a fent linkelt cikkében, amíg más szülőkkel azzal nyugtatták gyerekeiket, hogy szellemek márpedig nem léteznek, az ő családja előszeretettel osztotta a rémtörténeteket.

A Creepypasta nagyon vegyes minőségű, és akkor még jóindulatú voltam. Azonban a vérben tocsogó baromságok közt néha találni egy-egy gyöngyszemet, mint a már régebben említett Caliban Tales szerzőjének alkotásai. Ha az ember ráér, érdemes szemezgetni. Egyébként vannak magyar nyelvű megfelelői is, persze lényeges kisebbek, mint az angol nyelvű közösségi rémportált. Ha  igényes, jól megírt magyarnyelvű “creepypastákra” vágytok, akkor őt nagyon tudom ajánlani: remtortenetek.wordpress.com És majd lehet, hogyha sok időm lesz, ami nem most lesz, akkor belevágok valami műfordító projektbe;)

És persze ott vannak a Redditezők rémmeséi. Itt lehet aztán csak igazán elveszni a nyúlüregben. Nekem néha ez a szombati program:) És, hogy ne csak a külföldieket nyomassam, meg kell említeni az Urbanlegends.hu-t, ami ugyan kifejezetten rémekre szakosodott site, de azért itt is akad olyan, amitől beszarhatunk. (Persze kizárólag jó értelemben:P)

Hogy ehhez a hangulathoz valami zenét is társítsunk. Myrrh Ka Ba ebben úgy látszik profi:)

Címke , , , ,

LÁTNI, ÉREZNI, HALLANI A FÉNYT – AMBIENT ZENÉS IRODALMI EST AZ ATTENTION ALKOTÓMŰHELYBEN

Ím már a második Ambient Estre készül a költőkből, művészekből és álmodozókból összeálló kis csapat, hogy szemet, fület és lelket gyönyörködtető zenés irodalmi estre hívják az elvarázsolódni vágyókat az Attention műhelybe.

Az ambient zene némiképp kakukktojás a döngetős, mély basszusú elektronikus zenék közt, ám ez nem jelenti azt, hogy hanyagolni kellene. Sőt, itt az ideje megismerkedni vele! És mivel olyan lágy, légies, dallamosan meditatív zenéről beszélünk, nem is csoda, hogy nem annyira az ereszd-el-a-hajam partykra termett, hanem inkább az elmélyüléssel és akár az alkotással párosul. Az ambient zenés események amúgy is eléggé hiánycikknek számítanak a hazai szcénában. Így a Moesko Music több művészeti ágat felölelő Ambient Estjei egyedi kezdeményezésnek számítanak Budapest zenei-kulturális kínálatában.

Az első Ambient Est egy nyugis keddi napon zajlott a múlt hónapban, még többnyire a szerzők és szervezők baráti társaságával, családias légkörben. A téma a köd és a bolyongás volt, illetve, hogy mennyi mindent jelenthet az eltévedés, az út keresése vagy egyáltalán a köd felismerése. Ezzel szemben a második felolvasóesten a FÉNY tematikáját járják körül az alkotók. Legyen az egy távoli csillag pislákolása, a leengedett redőnyön átszivárgó fénycsóva, vagy – legyünk bátrak – akár maga az értelem fénye, legalább olyan izgalmas témát szolgáltat a fény jelenléte, mint a hiánya.

Ahogy múltkor, úgy most is fontos szerephez jut a zene, megint csak lesznek fotósorozatok, ésFarkas Péter, főszervező, az estre egy zongoraetűddel is készül.

 
 Közreműködők: Andok Tamás, fotóművész, Farkas Péter,  zenész/újságíró és a Moesko Music blog főszerkesztője, Nagy Nikoletta Anna, újságíró, Sós Dóra, az Aprokrif  irodalmi folyóirat szerkesztője és a Queer Kiadó alapítója, valamint Zelei Bori, író.
Címke , , , , , ,

Allie Brosh és a depresszió– Így beszélj humorosan egy súlyos témáról

Egy újabb grafikus művész(nőt) szeretnék bemutatni nektek. A múlthéten volt poszt Mondik Noémiről, és a fiatal alkotó „magyar valóságáról.” Írtam, hogy munkái egy „aha” reakciót váltanak ki a nézőből, hiszen nem csak látványra, de hangulatra és lelkületre ráismerünk környezetünkre, a ránk visszatekintő arcokra ezeken a grafikákon. Vannak olyan alkotók, akiknek a munkájában pedig belső világunkra ismerünk rá.

Allie Brosh hasonló technikával alkot, Paint-tel készült képkockái nagyon személyes, de sokszor nagyon általános érvényű történeteket mesélnek. Hogy miért most írok az amerikai képregényművészről? Azért mert másfél év után most tért vissza és legújabb munkája az alkotástól ellehetetlenítő depressziójának és az abból való gyógyulás megkezdésének állít emléket, persze kellő humorral. Épp ez a humor, a közvetlenség, amitől annyira érthetővé válik egy fiatal nő másfél éves (és még folytatódó) küzdelme. Az ürességet és a „segítő szándék” hiábavalóságát színes, gyermekrajzszerű képkockákon keresztül tolmácsolja. Brosh kisasszony legújabb munkája egy „aha” pillanatot okozhat mindenkinek, aki keresztülment ezen az állapoton, illetve támpontot nyújt szenvedő szeretteink megértéséhez.

Az alkotás akkor jó, hogyha valami általános érvényűt tud kifejezni, segít valami jelenséget megérteni, ebben az értelemben legújabb poszt a Hyperbole and a Half-en ütős, nagyon ütős munka. Mondhatni kötelező darab! Megtekinthető itt.

De mielőtt még azt hinnénk, hogy a blog csupa mély és komor témákról szól, hadd javasoljam, hogy mindenki nézze át azért az egészet, hiszen akadnak ott ilyen könnyed, szórakoztató képsorok és videók, mind Allie sajátos humorával előadva.

 

 

És most jön a kicsit társadalmi célú hirdetés része ennek a posztnak: Nyilván egy elég komoly témával állunk szemben, egy olyan témával, ami sokunkat érint így vagy úgy. Természetesen nem minden pszichés probléma követi a képregényben vázolt sémát, de például egy hozzám nagyon közelálló személyé igen. Fontos erről a témáról beszélni, nyíltan kezelni, hogy megszüntessük a lelki betegségeket övező stigmát, hogy a rászorulók merjenek segítséget kérni. Illetve próbáljuk meg igazán megérteni a depresszióval és egyéb betegségekkel küzdő embertársainkat és például tényleg ne fárasszuk/sértsük meg őket olyan szólamokkal, hogy „próbálj meg megnyugodni” vagy „gondolkozz pozitívan.” Elmondom, én is rendszeresen járok pszichológushoz és gyógyszeres kezelés alatt is állok, és ez szépen lassan segít abban, hogy visszakapjam az életemet.

Végül szeretnék egy kis „reklámot” csinálni egy nagyon fontos munkát végző alapítványnak. A budatétényi Thalassa Ház pszichoterápiát nyújt megfizethető áron az arra rászorulóknak. Őszintén remélem, hogy egyszer majd itthon is könnyen elérhető és elfogadott dolog lesz segítséget kérni, amikor szükségünk van rá.

www.thalassahaz.hu

Címke , , , , ,

Így alkoss magyar valóságot Paint-tel

majka belehalok a szomszédból túlüvölti a hattyúk tavát, és még a nevetségesen nagy fejhallgatómmal sem tudok ellene tenni semmithttp://www.youtube.com/watch?v=S76CGGPqI3sEzt a „magyar valóság” témát kevesen csinálják jól Parti Nagy Lajoson kívül, de azért akad néhány alkotás, ami fején találja a szöget, vagy legalábbis nem hoz dühbe (gondolhatjátok, hogy hova gondolok). Nehéz lenne persze meghatározni, hogy mitől lesz jó egy társadalomkritikus poén és mitől lesz csupán irritáló, mint az az ismerősöd, aki oldalba bök, hogy most nevetned illene. Mondik Noémi grafikái felismerő, fanyar mosolyt csalnak az ember arcára.

A fiatal alkotó városi helyszínek, városi tájakon keresztül adja át a saját valóságát. Munkái ütősek és azonnal kapcsolatot teremtenek a nézővel, anélkül hogy moralizálnának, vagy fennhordanák az orrukat. Amolyan „aha” reakciót váltanak ki a szemlélőből Noémi lakótelepi tájai, városi enteriőrjei és azokat benépesítő egytől egyig kissé elcsigázott népei.

csaj új adidas cipőt kapott

noemimondik.tumblr.com

Címke , , , ,

WANDA GROUP – PISS FELL OUT LIKE SUNLIGHT

WANDA GROUP - PISS FELL OUT LIKE SUNLIGHT cover art

Amint meghallottam, tudtam, hogy osztanom kell a Wanda Group bizarr névre hallgató Piss Fell Out Like Sunlight EP-jét. Nincs itt semmiféle vidámkodás kérem szépen, lassú(!) de összetéveszthetetlenül techno ütemek, földalatti basszusok és különféle zörejek minimalista, távolságtartó, ámde nyomasztóan meditatív társítása. Porter Ricks (a „vizes” effektek és a ritmikus zaj zene irányába tett elhajlás miatt.), Truss: Ganymede (súlyos, de lassú techno alapja miatt) és doomcore techno utánérzéssel.

Időnként felszabadul a nyomasztó hangzás és átadja helyét magasabb hangoknak és tisztább dallamoknak, de aztán ezek is eltorzulnak és a szerző visszaránt a kozmikus rémálomba, de hát mit is várhatnánk egy Her Stomach on Terror című 20 perces trekktől.

A második és egyben utolsó, hasonlóan hosszú szám, a Pans Out in The Afterlife chillezősen, könnyeden emlékeztet arra, hogy a túlvilágon úgyis minden kiderül, nagyjából a szám feléig, amikor torzított beszéd, egyre nyugtalanítóbb magas hangok és távoli ütések sejtetik, hogy valami nagyon nincs rendben. Hogy utána hová visznek a dallamok talán titkos vágyaink szédítő labirintusában, csak éppen szabad a hátunk mögé nézni, nem tudjuk ki követ az egyre szűkülő folyosókon…

Ajánlott irodalom a Wanda Group Piss Fell Out Like Sunlight-jához: calibantales.blogspot.hu

Címke , , , , , , , , , ,

Lélek-képek II. – a hipnoterápiáról

Folytatva az elmúlt napok pszichedelikus vonalát most egy személyes tapasztalatot szeretnék megosztani egy olyan dologról ami szerintem akár mindenkinek hasznos lehet. Ez a dolog a hipnoterápia, ami nem annyira olyan, amilyennek hangzik, vagy amit a filmekben látunk, bár biztosan van olyan is. Ahová én járok ez a dolog sokkal inkább olyan, mint egy meditációs gyakorlat.

A tudatmódosításnak, tágításnak számos formája létezik, és ezek gyakran összefüggenek valamilyen vallási, spirituális hagyománnyal. A sámánok és egyes Közép-amerikai keresztény közösségek ayahuasca és pszilocibin gomba fogyasztásáról sokat olvashattunk már.

Van olyan keresztény ismerősöm, aki szerint a keleti meditáció egyenesen veszélyes, mert „olyan lehet, mint egy LSD trip.” Mondjuk szerintem ő ezzel pont nem értette meg lényeget, hiszen ha mindenféle idegen anyag nélkül képes az emberi tudat ilyen módon elmélyülni magában, akkor bizonyára ez egy természetes, Istentől kapott ajándék. Ennyiből ne is álmodjon az ember többé, hiszen akkor is a tudatalatti kerül előtérbe.

Mindegyik efféle tudatmódosító hagyománynak nem a szórakozás a lényege, hanem a tudatalatti feltárása, tulajdonképpen az, hogy tisztábban és őszintébben megismerjük önmagunkat és így bölcsebben és felkészültebben álljuk a mindennapi élet megpróbáltatásait. Tehát a meditáció, a pszichoaktív szerek hagyományos használata, az álomfejtés és még számtalan gyakorlatot sorolhatnék, mind a megismerés célját szolgálják.

Egy nagyon extrém esete ennek az amerikai Appalache hegység egyes vidéki közösségeinek kígyós Istentiszteletei, amikor a hívek hitüket azzal bizonyítják, hogy a mérges kígyó marását elszenvedik, persze volt már jó néhány haláleset, de sokan túlélik a csörgőkígyó harapását, ami egyébként ellenanyag nélkül mindenképpen halálos lenne. Ők úgy gondolják, hogy ez egy csoda. Valószínűleg az ember egy kicsit másképp áll az élethez, miután egy kígyómarást túlélt, bár ezért ezt soha nem próbálnám ki és nem is javasolnám senkinek:)

Elkalandoztam egy kicsit, hiszen személyes történetet ígértem. Tavaly nyár végére a szorongásaim már annyira felerősödtek, hogy rájöttem, hogy így már nem tudok teljes életet élni. A szűnni nem akaró szorongás, a szomorúság és az üresség érzése mintha egy falat vont volna közém és a külvilág közé. Nem tudtam és nagyon sokszor még ma sem tudom kikapcsolni a rossz gondolatokat és legfőképpen nem értettem, hogy honnan jönnek, persze voltak sejtéseim, de ahhoz, hogy az igazi, mélyebb összefüggéseket meglássam, tudtam, hogy mélyebbre kell ásnom. A pszichológus, akit felkerestem javasolta a hipnoterápiát, ami természetesen felkeltette az érdeklődésemet.

Az a dolog lényege, hogy a saját légzése és a teste megfigyelése által az ember egy módosult tudatállapotba kerül, így könnyebben átlép bizonyos korlátokat a tudatos és a tudatalatti között. Lehetővé teszi, hogy befelé fordítsa a figyelmét és kizárja a külvilágot. Amikor már kellőképpen „elmerült” az ember, a terapeuta irányításával képek formájában „üzen” a tudatalatti. Miután az ember visszajön, megkérdezi a terapeuta, hogy mit tartottunk fontosnak a látottakból. Meg szoktuk beszélni az aznapi látomást, illetve következő alkalomra le kell rajzolni, festeni.

Mielőtt először elmerültem volna, azt kell mondanom, eléggé izgultam, valamiféle bad triptől tartottam. Persze tudtam, hogy ha az lesz, akkor meg van a miértje, annak is felszínre kell jönnie. Mondhatni meg voltam rémülve attól, hogy mi lehet elrejtve a lelkem mélyén, és bevallom, ezért is félek kipróbálni az erősebb pszichoaktív szereket. Izgultam, és amikor először belekerültem abba a tudatállapotba, sírnom kellett, úgy éreztem, hogy valami eddig ismeretlen energia, rezgés van jelen és szabadul fel bennem. Rákényszerültem, hogy megéljem igazán azt a feszültséget, amiért terápiára jöttem

Ha ez a fajta megismerés nem is jelent megoldást, abban az értelemben, hogy az ott tapasztaltak inkább csak előre mozdítanak egyéb gondolatokat és érzéseket, amiket az embernek aztán tudatosítania kell és tudatossággal gyakorlatba ültetnie, hiszem, hogy ez a megismerés a kulcsa a változásnak, e nélkül nem megy.

Sokszor gondoltam arra, hogy egy keményebb pszichoaktív anyaggal talán gyorsabban tudnék haladni, afféle lelki nagytakarítást tudnék végezni. . Talán majd egyszer…

Hogy mit akartam ebből az egész szószátyár bejegyzésből kihozni?

Ha úgy döntünk, hogy más tudatállapotba lépünk, kérjünk áldást, legyünk nyitottak, keressük a megismerést. Ne feledjük, hogy az az üzenet belülről jön, így mi lehetünk magunk számára a magasabb rendű erő, vagy örömünket és nyugalmunkat lelhetjük abban a tudatban, hogy Isten valóban bennünk lakozik.

És most a személyes tapasztalat: van, hogy valami nem az aminek látszik és az elménk és a lelkünk körbe-körbe szaladgál, hogy megoldjon egy problémát és nem jutunk semmire, mert nem határoztuk meg helyesen a baj forrását. A fentebb látható képen van egy nagy fekete hegy, amit egy olyan napon „láttam” amikor eléggé felerősödött a halálfélelmem. És ugye, ez volt az elsődleges oka annak, hogy felkerestem egy pszichológust.

Amikor már kellőképpen elmélyültem, arra kért, hogy képzeljek el egy hegyet ekkor előttem egy kietlen tájból kimagasló fekete csúcs jelent meg és majdnem pánikrohamot kaptam. Szédültem és nagyon nehezen indultam el a hegy felé, de amikor erőt vettem magamon és közeledtem, mögé láttam, és a fekete, ijesztő hegy mögött színes, érdekes és szép táj volt.

Meg kellett kerülnöm egy kicsit, el kellett indulnom felfele és le kellett ülnöm megpihenni a hegyen, ahhoz, hogy lássak, megismerjek, kicsit megnyugodjak és erőt gyűjtsek az út további részére. A hegy volt maga a szorongás, a halálfélelem, a kudarctól való félelem, de egyik sem önmagában. Nem elkerülni, kiiktatni kell, hanem körbejárni, megismerni, foglalkozni vele.

Arra nem tudok pontos választ adni, hogy miért, de érzem, hogy a rejtélyek feltárása, a lelki csomók kioldása nagy része a megoldásnak. Csak meg kell találni rá a megfelelő eszközöket.  Hiszen minden trip egy kis parával jár, de ideális esetben újdonsággal, örömmel és megértéssel térhetünk vissza, akárhol is jártunk.

Címke , , , , , , , , , , , , , ,

A 8 legszívósabb album a világon

A Thought Catalog nagyon jó kis portál, lényegében az, amire a neve is utal, szubjektív gondolatokat, novellákat, véleményeket, jegyzeteket töltenek fel rá a szerzők és bárki beküldheti gondolatait, és a eredeti, kreatív, jól megírt cuccról van szó, akkor bekerül a katalógusba.

Az egyik legnépszerűbb írója a Gondolat Katalógusnak Ryan O’Connell, aki csípős humorával és gyakran nagyon személyes hangvételű írásaival belopta magát az olvasók szívébe. Ugyanilyen őszintén és viccesen ír az átmulatott éjszakákról, kalandokról és a tudatmódosításról. Rábukkantam egy írására, amiben felsorolja a szerinte legjobb 8 albumot az elszálláshoz. Nos, egyetértek vele és nem is…

Elmondom először abba is bele akartam kötni, hogy jó, jó beállva hallgatjuk, de MITŐL vagyunk beállva? Mert más zenét akarok, amikor kristályról jövök le és kora reggel vedelem a sört egy késdobálóban, a fogamat csikorgatom és dobálom a zenegépbe a százasokat (ilyenkor leginkább nosztalgiázni van kedvem, de az egy külön lista témája) és más zenét, ha betépve dumcsizunk és borozunk otthon egy rég nem látott haverral. Azonban kiderült, hogy a fűről lesz szó végig, na de ennek ellenére tiszteletteljesen vitatkozom a szerzővel.

Íme Ryan listája:

Sneaker Pimps: Becoming X 

Az első albumot nem ismerem, így eleve lecserélném Michael Mayer Total 12 Megaset-jére, mert nem tolakodó, a fent említett borozgatáshoz tökéletes, lágy, de mégis összetett és nagyon érdekes zene, ami azért lényegesen több mint háttérzaj.

A második a Mezzanine a Massive Attack-től, ami noha nem kedvenc, de megadom. Az Angel pedig csodaszép azért.

Az L.A. Woman a Doors-tól foglalja a harmadik helyet, hát Jim Morrisonék valahogy soha nem hozta különösen lázba voltak jó számaik, nem vagyok odaértük, de elismerem a zenéjük értéket és teljesen megértem, ha valaki elindítja az L.A. Woman-t és rágyújt egy spanglira.

Jimmy valahogy szimpatikusabb a Doors-nál és ha dallamos, ropogós pszichedelikus rockra akarok betépni én is, Ryan-nel együtt a Best of Hendrix albumot választanám.

 

Viszont most már picit elég trip-hop, lágy elektronika, klasszikus rock vonalból, hiszen nehogy már valaki megmondja, hogy milyen zenét kell betépve hallgatni, biztos sokan vannak, akik ilyenkor legszívesebben Modern Talking-ra, vagy Hurra Torpedo-ra lazulnak és nincs ezzel semmi baj.

Az eredeti cikk szerzője erőlteti még a Pink Floyd-dal, de én erre azt mondom, hagyjuk és vegyünk helyette inkább egy Deftones : Adrenaline-t. Igaz, hogy ez egy nagyon zúzós album, de valahogy mégis van egy erőteljes atmoszférikus jellege. Sőt véleményem szerint a legjobb az elszállós „műfajban.”

Nem ismertem a Slowdive-ot és be kell vallanom nagyon-nagyon tetszik az Alison című dal a Souvlaki című albumukról. Nem ismerem a shoegazet, mint műfajt, lehet, hogy épp ideje, hogy megismerkedjek vele. Ééés van a dalnak némi édes-érzelmes szintipop beütése, úgyhogy asszem meggyőztél!


A Soul Rebels by Bob Marley & The Wailers elég egyértelműnek tűnik egy ilyen listán, talán túl egyértelműnek, ezért adom helyette Lee Perryt a Techno Party! című albumával, leginkább a cím miatt.

Kíváncsian hallgattam bele a Dirty Beaches Lone Runner névre hallgató dalába, de valahogy nem az én világom, lehet, hogy idétlen művészkedés, az is lehet, hogy csak én nem értem, de nyolcadiknak én Plastikmantől kérném a Closer-t.

 

+1

 

 

 

Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,